1971-ben születtem Budapesten. Kötelező tanulmányaim során rendkívül tehetségtelennek találtak, általában művészettörténeti előadásokkal szereztem meg az értékelhető érdemjegyet a rajz tantárgyból. Szüleim megpróbáltak valamilyen művészeti oktatás felé terelgetni, de mindig kudarcot vallottam.
Pedagógusképzésben találkoztam azonban első festőművész tanárommal, - Gombos Évával – akit, munkáimat látva meglepett, hogy még nem végeztem semmilyen képzőművészeti stúdiumot, és elkezdett tanítani. Amikor felvettek volna a főiskolára várandós lettem és az új életet választottam. Ekkor tudtam meg, hogy édesapám élete is így alakult az én születésemkor. Faragásai mára szétszéledtek a családban, de engem felkarolt a Gyulai Nyári Művésztelep, évközben pedig a Czimra Gyula önképzőkörben kaptam lehetőséget a festésre, rajzolásra, mintázásra. Így azóta is dolgozom, most már saját műtermemben.
Amit meg lehet tanulni, azt mind megtanították nekem a Gyulára visszajáró művészek, segítségükért nem lehetek soha elég hálás. Ők egy realista irányvonalat képviselnek, de a hiperrealizmustól az impresszionizmusig minden stílust befogadtak, a figurális festészet keretein belül.
Az alapító Tóth Tibor festőművész szuggesztív, de mégis érvényesülni hagyó személyiségével sok ma sikeresen dolgozó művész pályáját indította el.